Hírek
2018. Április 03. 09:18, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Tárt karokkal várja a gyerekeket és szülőket a Gyakorló iskola
Tárt karokkal és megújult köntösben várja a kis elsősöket a Gyakorló iskola.
A felújított Vitéz János Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola idén is várja az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket a négy alkalommal megrendezendő ovis foglalkozásokra, „Barátkozás az iskolával” jeligével.
Március 7-től kéthetente, érdekesebbnél érdekesebb iskola előkészítő foglalkozásokat tartanak a pedagógusok. Március 7-én együtt énekeltek, táncoltak, szöszmöszöltek nagyon sok kisgyermekkel. Március 21-én a mesék birodalmában kalandoztak a résztvevők.
Április 4-én az iskola német nemzetiségi és angol csoportjai mutatkoznak be. Április 11-én pedig, míg a gyermekek jót játszanak a napközis nevelőkkel, addig a szülőknek lehetőségük van személyesen is megismerkedni, beszélgetni az elsős tanító nénikkel.
A beiratkozás idén április 12-13-án lesz. Aki kitölti előre a regisztrációs lapot, (az iskola titkárságáról, a honlapjáról, vagy az április 4-i ovis foglalkozáson szerezhető be) időpontot egyeztet a szülővel az iskola, hogy ne kelljen várakoznia.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
