Hírek
2013. Június 09. 10:19, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI / MTI Fotó: Szekeres Panna
Táton felkészültek a Duna tetőzésére

két nap alatt közel két kilométernyi gát készült el gépi munkával, tízezer köbméter, agyagtartalmú talaj beépítésével - mondta el az MTI-nek a település polgármestere.
„A védművet emberi erővel, homokzsákokkal is megerősítették, ezért ilyen biztonsággal még soha nem vártuk a tetőzést” - fogalmazott Szenes Lajos (Fidesz-KDNP). A polgármester tájékoztatása szerint az árvízi hírek akkor érték el a községet, amikor a vízügyi igazgatóság beruházásában, EU-s támogatással megkezdődött az Únyi- és a Kenyérmezei-patak visszaduzzasztó hatása elleni töltések építése.
Az ÉDUVIZIG rövid idő alatt úgy döntött, hogy arra a társaságra bízza az árvízi védekezést, amely már jelen van területen. A vállalkozás szállítókapacitását megsokszorozva, munkagépeivel két nap alatt tömörített, formára igazított töltést készített, közel kétezer méteren.
A védmű végleges kialakításánál 150 katona és 30 logisztikai munkatárs, valamint vízügyi szakemberek is dolgoztak. A munkában a helyi lakosok is részt vettek, a fizikai munka mellett élelmezték résztvevőket.
A polgármester elmondta, a most felhasznált anyagmennyiséget a vállalkozó az árvíz után a töltések végleges kiépítéséhez fogja felhasználni. Szenes Lajos hozzátette, kérésére Hende Csaba honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a táti védműveket a magyar fejlesztésű robotrepülőgépekkel is figyeljék.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.