Hírek
2013. Április 09. 09:17, kedd |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Tiszta idő, kátyús utak, fokozott ellenőrzés
Tiszta időben, de vizes útburkolaton közlekedhetnek a járművezetők Komárom-Esztergom megyében, ahol továbbra is a helyenként igencsak mély és széles kátyúk teszik balesetveszéssé a közlekedést.
Az elmúlt 24 órában történt három anyagi kárral járó balesetből is kettőt ezek okoztak.
Az előrejelzések szerint ma már több lesz a felhő térségünk fölött. Kisebb eső, záporeső több helyen is kialakulhat. Időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. Felmelegedés kezdődik, reggel 1-6 fok várható, délután 8-16 fok közé melegszik a levegő. Kezdetben meleg-, majd kettős fronthatás terheli szervezetünket, a légköri változások a közúti közlekedésben résztvevőkre is kihatással lehet. Ingerlékenységet, nyugtalanságok okozhatnak a frontok, ezért a rendőrség kéri, hogy körültekintéssel közlekedjenek.
A jó időben egyre nagyobb számban találkozhatunk kerékpárral közlekedőkkel az utakon. Megjelenésük fokozott figyelmet kíván a járművezetőktől, mindemellett a balesetmentes közlekedés érdekében elengedhetetlen, hogy a kerékpárosok is betartsák a közúti közlekedés szabályait. A balesetmentes közlekedés elősegítése érdekében a rendőrség továbbra is fokozott ellenőrzést tart. A kerékpárosok és gyalogosok biztonsága érdekében a követező hónapokban is a megszokottnál nagyobb rendőri jelenlétre kell számítani Komárom-Esztergom megye útjain.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
