Hírek
2013. Július 05. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Tizenegy bűncselekmény írható a számlájára

Szinte sorra tört be a házakba, üdülőkbe Esztergom-Kertvárosban az a férfi, akit még a télen fogtak el a rendőrök. Most azonban már a bírósági tárgyalás vár a gyanúsítottra.
A 28 éves U. János január 24-én hatolt be egy Esztergom-kertvárosi családi házba, ahonnan rézkábeleket és egy fúrógépet tulajdonított el. Ezután a szomszéd házba is bemászott a kerítésen át, ahonnan szintén nem üres kézzel távozott. A lakásból mosógépet, centrifugát és réztárgyakat vitt magával. A férfi a lopott holmit még aznap eladta egy ismerősének. U. Jánost az esztergomi nyomozók forró nyomon történt üldözés eredményeképp pár órával a bűncselekmény elkövetése után elfogták és előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra.
Kiderült, hogy a gyanúsított korábban több hasonló bűncselekményt is elkövetett. Január 8-án egy Esztergom-kertvárosi hétvégi házba tört be és onnan különböző elektronikai cikkeket és ruhaneműket tulajdonított el. A gyanúsított két nappal később visszatért a nyaralóba, ahol az udvaron álló lakókocsiból evőeszközöket, étkészletet és hangfalakat vitt magával. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a fentieken túl nyolc hasonló bűncselekmény elkövetését ismerte el, továbbá megnevezte azt a személyt is, akinek a lopott holmit eladta. A 41 éves B. Zoltánt szintén január 24-én fogtál el a rendőrök, és ellene orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .