Hírek
2022. Március 02. 10:03, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Több ezer sorfa ültetését támogatja a MOL-Új Európa Alapítvány
Több ezer sorfa ültetését támogatja a MOL-Új Európa Alapítvány az Agrárminisztériummal a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen. A fákból Esztergomba is jut majd.
A Neked Zöldül című fenntarthatósági programsorozatban meghirdetett VárosFa program a 10 ezer főnél nagyobb települések faállományát bővíti, két ütemben, összesen 7 ezer sorfával.
A tavaszi mintaültetéssel a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok, valamint az alapítvány leendő székhelye, Esztergom számára kínálják föl az együttműködési lehetőséget.
Erről a MOL-Új Európa Alapítvány tájékoztatta kedden az MTI-t.
A második fázisban már az összes, 10 ezer lakos feletti település pályázhat. A fák mellett ültetéshez szükséges kiegészítőket, útmutatót és szakmai tanácsadást kapnak a települések. Szerveznek ismeretterjesztő programokat is, hogy fejlesszék az óvodások és iskolások környezettudatosságát.
A közlemény szerint a Neked Zöldül program sorozatot a vállalatcsoport és a magyar kormány által alapított MOL-Új Európa Alapítvány céljait valósítja meg.
A közfeladatot ellátó szervezet a sportélet, a kultúra, az egészségügy, a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem területén is átfogó támogatási rendszert hoz létre - tették hozzá.
Fotó: kkvpalyazatok.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
