Hírek
2013. Január 22. 07:58, kedd |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: www.iksznet.hu
Több mint 30 tonna italos kartont gyűjtöttek a gyerekek

Már több mint 30 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek óvodások és iskolások, köztük esztergomi gyerekek is az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés szeptember végén kezdődött országos gyűjtőprogramjában.
A programban 303 oktatási intézmény mintegy 68 ezer 500 tanulója vesz részt 20 városban és 60 kistelepülésen. Van olyan iskola, amelyben a diákok már több mint 1 tonna dobozt gyűjtöttek össze, ezért az intézmény 100 ezer forint különdíjban részesült – közölte a gyűjtés kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.
A programot az IKSZ a helyi szolgáltatók bevonásával Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Székesfehérváron, Tatabányán, Tiszafüreden, Veszprémben, Gödöllőn és környékén, valamint Szegeden és régiójában valósítja meg.
A környezetvédelmi program célja felhívni az óvodások és iskolások, illetve szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható. A 2010-ben útjára indított kezdeményezés keretén belül eddig több mint 150 tonna - közel 5,5 millió darab - italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek, megelőzve ezzel mintegy 1000 fa kivágását.
Egy átlagos tejes vagy gyümölcslés doboz legkevesebb 75 százalékban jó minőségű papírból készül, és újrahasznosítható. Az ily módon újból a körforgásba hozott nyersanyagból jó minőségű termékek, például füzet, konyhai törlőkendő, kartondoboz és csomagolási alappapír készíthető. Egy fából mintegy 5300 italos kartondoboz állítható elő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.