Hírek
2016. Február 19. 12:30, péntek |
Helyi
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Tömegverekedésből késelés lett Dorogon – három évre ítélték
Három év börtönbüntetésre ítélt a törvényszék testi sértésért pénteken egy dorogi férfit, aki 2014 szilveszterén két család verekedése közben hátba szúrta a vita egyik részvevőjét. Az ítélet nem jogerős.
Detrői Ferenc bíró elmondta, a közös udvarral rendelkező családok és vendégeik szilveszterre készülve italoztak, majd szóváltás után tömegverekedés tört ki, amelybe negyvennél több ember kapcsolódott be.
A vádlott a sértettet, aki már befejezte a verekedést, az udvaron talált, öt centiméteres pengéjű késsel hátulról nagy erővel tüdőn szúrta. A sértettből a barátai húzták ki a kést, majd a mentők a sérültet kórházba vitték. A szakértők szerint életét az orvosi segítség mentette meg.
A kést a rendőrség két héttel később az udvar szemétdombján találta meg, értékelhető nyomok nélkül.
A bíró enyhítő körülményként értékelte, hogy a sértett megbocsátott a vádlottnak és jó viszonyban maradtak, valamint azt, hogy az elkövető az utolsó tárgyalási napon beismerő vallomást tett.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosításért fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
