Hírek
2013. Szeptember 11. 10:18, szerda |
Helyi
Forrás: Városházi információ
Történelmi Kerékpártúrán Esztergomból Zólyomba
Szeptember 6-án reggel az esztergomi Bazilika elől indultak Zólyomba a XII. Történelmi Kerékpártúrához Visegrádon csatlakozott kerekezők.
A tizenkettedik Történelmi Kerékpártúra résztvevőit a Bazilika előtt fogadta Tétényi Éva polgármester, aki köszöntötte a Zólyomba tartó bicikliseket, majd felkötötte a kerékpárosok vándorbotjára Esztergom szalagját és ünnepélyesen útjára bocsátotta a kétkerekes zarándokokat.
Augusztus 23 szeptember 9 között közel 2000 kilométer megtételére vállalkoztak a túra résztvevői, akik Brüsszelből Maastricht, Schengen étintésével, Német-, Csehországon és Szlovákián át érkeztek meg 9-én, hétfőn Zólyomba. A kerekezőkhöz az említett országokban hosszabb-rövidebb távra többen is csatlakoztak. Az utolsó szakaszra Skakov u Brna-ból (Csehország), Wislából(Lengyelország), Spisské podhradie-ből(Szlovákia) és Visegrádról indultak helyi kerékpárosok, hogy együtt guruljanak be Zólyomba a Brüsszelből érkezőkkel.
A zólyomi kerékpárklub 2002 óta szervezi a mára már hagyományosnak mondható kétkerekes programot. Az első „történelmi” útjukat a legnagyobb közép-európai vár, a szepesi vár megismertetéséért és megmentéséért kerekezték le. Az idei évben az európai összefogás erejére szerették volna felhívni a figyelmet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
