Hírek
2020. Március 25. 16:46, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Új fejlemények a leendő esztergomi piacról

A Széchenyi 2020 programban több mint 970 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével épül az új piac Esztergomban, mely hozzájárul majd a város és a vidék együttműködésének erősítéséhez is.
Esztergom önkormányzata az új városi piac kialakítására a „Helyi gazdaságfejlesztés” című felhíváson nyert támogatást. A város a fejlesztést részben új építésként, részben egy műemléki épület átalakításával valósítja meg a Simor János utcából nyíló telektömbben. A tervezett épületeket átriumosan, de a régi struktúrát megtartva tervezték meg.
A projekt keretében egy összesen 1274 négyzetméteres alapterületű helyi termék piac létesül, korszerű, versenyképes infrastruktúrával ellátva – közölte a megyei önkormányzat közleményében.
Kifejtve, hogy a területen 28 üzletet, elárusító- illetve vendéglátóhelyet, valamint a mindezeket kiszolgáló egyéb helyiségeket is kialakítanak. Az összesen 974 297 658 forint európai uniós támogatás segítségével megvalósuló fejlesztés célja a helyi gazdaságot erősítő termelői-fogyasztói ellátási lánc kialakítása, amely a város és a közvetlen környezetében a helyi termelők által megtermelt termékeket a lakosság számára könnyen elérhetővé teszi.
A projekt nemcsak gazdaságélénkítő, de foglalkoztatás elősegítő hatással is bír – az önkormányzat a fenntartási időszakban egy dolgozó alkalmazását tervezi. A fejlesztés várhatóan 2020 végén készül el. A projekt a megyei önkormányzat koordinációjával és támogató javaslata alapján valósul meg – olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.