Városlista
2024. április 17, szerda - Rudolf

Hírek

2013. Április 16. 07:57, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Új munkahelyek és új üzem Esztergomban – 50 új álláslehetőség

Új munkahelyek és új üzem Esztergomban – 50 új álláslehetőség

A német tulajdonú Aerzen Hungária Kft. gáz- és hűtő csavarkompresszorok tervezését és gyártását végző üzemet adott át Esztergomban mintegy 400 millió forintos.

Legányi András, a társaság ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta, a szerviz 20 dolgozója mellett a tervező- és gyártóbázis Esztergomba településével 2013 végéig 50 új munkahelyet hoznak létre. A beruházást a német anyavállalat saját erőből finanszírozta az itt termelt nyereség visszaforgatásával.

Az Aerzen Hungária Kft. 1994 óta működik Magyarországon, a vállalat csavarkompresszorai megtalálhatók például a szőregi és a zsanai föld alatti gáztározóknál.

A társaság forgalma 2012-ben meghaladta az egymilliárd forintot, az előzetes rendelésállomány alapján 2013-ban pedig 2,5 milliárd forint fölé emelkedik.

Az ügyvezető elmondta, a bővülés az exportból származik, idén jelentős megrendeléseket teljesítenek horvát, lengyel, német és orosz vállalatoknak. A cég számára bővülést jelenthet a biogáz kompresszorok gyártása, melyek fejlesztését idén befejezik.

Az Aerzener Maschinenfabrik cégcsoportnak 35 országban van irodája, Németországban mintegy ezer, a leányvállalatokkal együtt mintegy ezerötszáz alkalmazottja van.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT