Hírek
2014. Január 22. 08:03, szerda |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Újabb cserbenhagyás – fának csapódott egy autó miatta – keresi a rendőrség
Veszélyesen előzött egy autós, aki miatt a szembejövő elrántotta a kormányt és fának csapódott Dorog és Leányvár között még év végén. A baleset okozója megállás nélkül továbbhajtott, ezért keresi a rendőrség.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen járművezető személyazonosságának megállapításában. Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen személy 2013. december 21-én 20 óra 10 perc körüli időben az általa vezetett feltehetően világos színű, Audi vagy Volkswagen típusú, elől kék fényű világítással rendelkező személygépkocsival közlekedett Dorog felől Leányvár irányába. A Sanyo Hungária Kft. és a 117. számú főút közötti útszakaszon az előtte haladó gépjármű előzésébe kezdett, melynek során a vele szemben szabályosan közlekedő Peugeot Partner személygépkocsi vezetője hogy az ütközést elkerülje, hirtelen jobbra kormányozta és az úttestet elhagyva egy fának csapódott. A balesetet okozó személy megállás és adatainak hátrahagyása nélkül továbbhajtott Leányvár irányába.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri annak a gépkocsivezetőnek a jelentkezését, aki a balesetet okozta. A rendőrség emellett várja azok jelentkezését, akik a sofőrrel vagy a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek. Névtelenségük megőrzése mellett bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16., p: 8-13.), vagy a 33/510-240-es telefonszámon, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

