Hírek
2013. Augusztus 29. 15:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: Polgármesteri hivatal
Újabb kísérlet Esztergom elsötétítésére
Csütörtök reggel a csődeljárás alatt álló TIVI Kft. felszámolója, Schuszter Zsófia újból az utcára küldte az „embereit”, hogy folytassák Esztergomban a közvilágítás lekapcsolását.
Miután a jogi csiki-csuki immár napok óta tart, és mint ismeretes, csak polgári engedetlenséggel sikerült több helyszínen meggátolni a héten a közvilágítás lekapcsolását, pár nappal ezelőtt Tétényi Éva polgármester lopás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrkapitányságon. Miután a polgármester a mai napon a helyszínre érkezett, és a munkát végző cég emberei nem tudták igazolni a munkavégzés jogszerűségét, (nem tudtak felmutatni vállalkozási szerződést) a rendőrség a helyzet tisztázásáig mindennemű tevékenység felfüggesztésére szólította fel a helyszínen lévő szereplőket. Tétényi Éva itt is elmondta, hogy - ahogy eddig is - arra kéri a vitás feleket, hogy a helyzetet tárgyalásos úton oldják meg és ne több ezer ember életét lehetetlenítsék el. Ezt követően a polgármester a járási ügyészségen rongálás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
Az Esztergomban jelenleg szolgáltató TIVI Kft.-hez közel álló ESTIVIL Kft.-vel (Drága Bálint TIVI Kft., ESTIVIL Kft. ügyvezető.), hasonló okok miatt a Pomázi Önkormányzat 2010-ben bontotta fel a közvilágítási szerződést. A www.otthonunkpomaz.hu internetes portál akkori híradása szerint a cég ott sem volt hajlandó elfogadni a felmondást, így akkor Pomázon ugyanúgy lakossági segítséggel védték meg a közvilágítást.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is






