Hírek
2013. Augusztus 30. 07:23, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Újra megvétózta a Magvető-szobor átadását a polgármester

Tétényi Éva polgármester csütörtök este újra megvétózta a képviselő-testület azon döntése ellen, miszerint a város adja át az államnak a Magvető-szobrot, helyette pedig cserébe megkapja a budapesti Kossuth-szobrot.
Tétényi Éva a vétót röviden azzal indokolta meg, hogy az „sérti az önkormányzat érdekeit”. A törvények szerint a megvétózott kérdést a testületnek 15 napon belül újra tárgyalnia kell. A polgármester május 24-én már egyszer megvétózta az Országház elé szánt szobor államnak való átadását, arra hivatkozva, csaknem 1500 lakossági aláírás gyűlt össze azért, hogy a szobor maradjon a helyén, arról csak másolat készüljön.
Akkor Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP), a szoborcseréről szóló megállapodás ügyében eljáró képviselő elmondta, hogy az Esztergomban Magvető-szoborként ismert alkotás 65 éve került a városba, és jelenleg a megsemmisülés közelében van. A képviselő szerint az átadással a szobrot megőrizhetnék az utókornak, a szoborrészlet Zala György gróf Tisza István miniszterelnöknek emléket állító alkotásának egyetlen eredeti formájában fennmaradt része.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a szobor felajánlása és Kisfaludi Strobl Zsigmond Kossuth Lajost ábrázoló szobrának a Prímás-sziget csúcsán való felállítása a városnak nem kerülne pénzébe, mert tárgyalásai eredményeképpen a tervezett megállapodásban az Országgyűlés Hivatala a szobrok áthelyezésének minden költségét vállalja.
A Parlament mellett álló, gróf Tisza István miniszterelnöknek emléket állító alkotás fő alakját 1945 tavaszán ismeretlenek ledöntötték, a megmaradt elemeket három, önálló szoborként állították fel. A jobb oldali, amely eredetileg a Magyar bőség nevet viselte, Esztergomba került, a Munka, majd a Magvető elnevezést kapta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.