Hírek
2015. Július 27. 07:04, hétfő |
Helyi
Forrás: LVP/KEMRFK
Vádat emelnek Nyergesen boltban ragadt betörők ellen
A rendőrök lezárták a nyomozást annak a három férfinek az ügyében, akik Nyergesújfalun törtek be egy üzletbe. Elmenekülni már nem tudtak.
A gyanú szerint betörni indult a 31 éves nyírbátori H. R. és a 34 éves oroszlányi Cs. J. január 4-én késő este. A férfiak egy nyergesújfalui üzlet vészkijáratát feszítették ki és bementek oda. A boltot azonban a tettesek már nem tudták elhagyni, mert megérkeztek a nyomozók. Az áruháztól nem messze a rendőrök elfogták a harmadik gyanúsítottat is, az 51 éves tatabányai V. I.-t, akinek figyelés volt a feladata. A férfiak az üzletből tableteket és fényképezőgépeket akartak elvinni.
A gyanú szerint a tettesek nem először jártak a boltban, mivel korábban, 2014. november 25-én hajnalban is betörtek oda. Ekkor az üzlet ablakát nyomták be és fényképezőgépeket, tableteket vittek magukkal.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a három férfi ellen. A rendőrség a nyomozást július 22-én lezárta és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:45, csütörtök | Helyi
Elek Gábor nemrég köszönt el a Ferencvárostól, hamarosan ismét a Népligetben találhatja magát
2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi
Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban
Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.
2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi
Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny
2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.
2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi
Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!
Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban