Hírek
2013. Július 28. 08:09, vasárnap |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Vádemelés előtt az esztergomi sorozatbetörő
Több esztergomi ingatlanba is behatolt a 40 éves P. Imre 2012 szeptembere és 2013 februárja között. A férfit elfogták a rendőrök és hamarosan bíróság elé is áll.
Első alkalommal tavaly szeptember 23-án akkori barátnője szüleitől tulajdonított el egy arany pecsétgyűrűt, melyet egy zálogházban eladott. December 7-én a férfi egy alkalmi ismerőse őrizetlenül hagyott táskájából lopta el a sértett pénztárcáját. Idén január 11-én egy esztergomi lakóház egyik lakásának ajtaját rúgta be, majd onnan egy számítógéppel távozott, melyet aztán darabjaira szétszedve értékesített. Három héttel később egy családi házba az ablakot benyomva jutott be, majd onnan antik zsebórákat, különböző arany ékszereket, egy laptopot és egy hatástalanított vadászpuskát zsákmányolt. Az utolsó bűncselekményt február 7-én követte el, amikor egy ipari területre sétált be, ahol az egyik irodahelyiségből monitort és számítógépet lopott el. Az esztergomi járőrök ezután fogták el a 40 éves férfit. Lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, melyen több, a bűncselekmények elkövetéséből származó tárgyat találtak. P. Imrét őrizetbe vették, és az Esztergomi Járási Bíróság egy nappal később elrendelte előzetes letartóztatását. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya július 22-én befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította az Esztergomi Járási Ügyészségre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
