Hírek
2017. Május 29. 07:41, hétfő |
Helyi
Forrás: közlemény
Versben, dalban is megidézték Balassit a diákok

Szavalóverseny, a költő szobrának megkoszorúzása, megemlékezés és nagy közös éneklés az egykori várostrom helyén – így ünnepelte Esztergom május 26-án Balassa Bálintot, illetve így emlékezett meg halálos sebesüléséről.
A költőről elnevezett esztergomi középiskolában már délelőtt szavalóversenyt tartottak, melynek zsűrije a következő döntést hozta: 1. Nagyvári Nóra (a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium tanulója), 2. Horváth Mária (a TSZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákja) és 3. Brunczvik Mátyás (a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanulója) lett. Különdíjban részesült: Torma Réka (a Dobó Katalin Gimnázium diákja).
A program folytatásaként megkoszorúzták Balassi Várhegy lábánál lévő szobrát, majd az ünneplő tömeg a vízivárosi helyszínre vonult, ahol Bálint úrfi elestének helyszínén, a márvány emléktáblánál többen is felszólaltak. Koditek Pál, az Esztergom Barátainak Egyesülete nevében köszöntötte a megjelenteket.
Bánhidy László alpolgármester üdvözlő szavaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy Balassi Bálint egy sokoldalú alkotó, mai kifejezéssel élve, korának celebritása volt, aki igazi példaképe lehet a mai fiataloknak, akik a sztárokra, celebekre figyelnek. Prokopp Mária professzorasszony is Balassi reneszánsz-ember alakját emelte ki rövid, lelkesítő beszédében, azt a vágyat hangsúlyozta, mellyel az ember a földi boldogságot, a természet, a haza és nem utolsó sorban az Isten szeretetét teszi meg élete fő programpontjainak.
A műsor kiemelkedő része volt, amikor egy Balassa költeményt szavalt a délelőtti verseny győztese, Nagyvári Nóra, majd Vereckei Attila karnagy vezényletével több helyi iskola diákságból ad hoc verbuválódott vegyeskórus Balassa korából és további korokból származó magyar katonadalokat szólaltatott meg a Kis-Duna parti helyszínen. Az ünnepség végén Prokopp Mária és Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója megkoszorúzta a Balassi-emléktáblát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba