Városlista
2026. július 4, szombat - Ulrik

Hírek

2019. December 03. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Versenyben a csuka, a német bucó és a süllő

Versenyben a csuka, a német bucó és a süllő

Három, vizeinkben őshonos hal, a csuka, a német bucó és a süllő versenyez „Az év hala 2020” címért.

A szavazást a Magyar Haltani Társaság írta ki, annak érdekében, hogy minél többen megismerjék hazánk változatos élővilágát. A jelöltekre december 31-ig bárki szavazhat az alább közzétett honlapon – mondta el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke.

Zoltai Dániel hozzátette, a három hal közül a legkisebb a német bucó, mely védett faj. A bucó a Duna vízrendszerének bennszülött, különleges mintázatú hala. Élettere a vízfolyások duzzasztása következtében fokozatosan csökken, ezért a hazai halfauna veszélyeztetett, fokozottan védett tagja.



A csuka (címlapfotón) a növényzettel benőtt állóvizeket kedveli, viszont folyóvizekben is fellelhető. Ragadozó, mindent megtámad ami mozog, így került már elő csukák gyomrából béka, madárfióka, sőt még patkány is. Kiváló sporthalként tartják számon, a legnagyobb csukát 20,47 kilogrammos súllyal 1994-ben fogták ki.

A süllő szintén horgászható, hazánkban viszonylag széles körben elterjedt halevő ragadozó. A horgászok körében az egyik legnemesebb halnak számít, húsa szálkamentes, kiváló minőségű. Eddig legnagyobb példányát 2014-ben fogták, 15 és fél kilós súllyal.



Zoltai Dániel elmondta, a tisztuló élővizeknek és az elmúlt évek törvényi szabályozásának köszönhetően növekedett az őshonos halak állománya. Telepíteni is például már csak őshonos halakat lehet és kifogható fajaikra is szigorúbb méretkorlátozások érvényesek, mint más fajokra. A három halra Magyar Haltani Társaság honlapján (haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php) lehet szavazni, a linkre kattintva december 31-ig, déli 12 óráig.

Fotók: Sallai Zoltán - Magyar Haltani Társaság

Címkék: év hala, bucó, csuka, süllő

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.