Hírek
2016. Február 03. 07:41, szerda |
Belföld
Forrás: mti
VHT: megjelent a sertéshúsok árában az áfacsökkentés hatása
Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke szerint megjelent a sertés tőkehúsok árában az áfacsökkentés hatása, de nem mindenhol egyforma mértékben.
Németh Antal kedden az M1 aktuális csatornának elmondta: a nagy kereskedelmi láncok szinte egy az egyben - vagy még az áfacsökkenés mértékét is megfejelve - csökkentették a sertés tőkehúsok fogyasztói árát.
A piacok, kisebb húsboltok közül egyesek csökkentették, mások a régi áron vagy annak közelében árulják a különböző tőkehúsokat. Összességében azonban 17-22 százalékos különbséget tapasztaltak, ami igen lényeges eltérés a korábbi árakhoz viszonyítva - mondta.
Németh Antal kitért arra is, hogy a kiskereskedelmi láncokban 20-30 százalékkal nőtt a sertéshúsforgalom, bár januárban, az ünnepek után vissza szokott esni.
A VHT elnöke csak részben ért egyet a Baromfi Terméktanács (BTT) elnökének véleményével. Csorbai Attila azt mondta, a sertéshús és a baromfifélék helyettesítő termékek, ezért nem lehet csak az egyik esetében jelentősen változtatni az áfatartalmat, mert az kedvezőtlenül hathat más ágazatokra.
Az évtizedek alatt kialakult szokásoknak nagy szerepük van: az irodában dolgozók a könnyebben emészthető húsokat, a fizikai munkát végzők a sertéshúst részesítik előnyben. A sertéshúsok ugyanakkor minőségben elérik a baromfihúsok szintjét, ma már jóval kevesebb zsírt, koleszterint tartalmaznak, ez is lehet az oka annak, hogy a fogyasztók nagyobb mennyiségben választják a sertéshúsokat - vélekedett Németh Antal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
