Hírek
2018. Március 29. 11:59, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - fotó: illusztráció
Virágba borítanák a Szent Tamás-hegyet!
Több színt vinne a Szent Tamás-hegyi közterületekre a Szenttamás Barátai Egyesület. Jelentkezőket várnak!
Az egyesület ennek érdekében olyan, a hegyen lakó, vagy a hegyhez szervesen kapcsolódó helyen élő esztergomiak jelentkezését várják, akik szívesen gondoznák az ingatlanukhoz közeli közterületen elültetett egynyári virágokat.
Az egyesület vállalja a növények beszerzését, emberi léptékű virágágyások kialakítását és az egynyáriak elültetését.
Cserébe azt kérik, hogy a beültetett virágokról a jelentkezők megfelelően gondoskodjanak, öntözzék, a virágágyásokat rendszeresen gyomtalanítsák.
„Kérünk minden érdeklődőt, hogy alapos megfontolás után, komoly szándékkal jelentkezzen, névvel, lakcímmel, e-mail címmel, vagy telefonszámmal, valamint az általa gondozni kívánt közterület pontos megjelölésével. Amennyiben lehetőség van, kérjük fotót is mellékeljenek a beültetendő területről! Az egyesület minden jelentkezést mérlegel, szakember segítségével megvizsgál minden bejelentett területet. Lehetőség szerint minél több helyen szeretnénk színes virágágyásokat kialakítani” – olvasható a felhívásban.
Jelentkezni április 14-ig lehet az egyesület facebook oldalán, vagy e-mail címén szenttamabaratai@gmail.com lehet. Felvilágosítás kérhető a 20/937-4967-es telefonszámon hétköznap délutánonként 17-19 óra között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
