Hírek
2014. November 17. 10:32, hétfő |
Belföld
Forrás: somogyma.hu
Visszavette jogait a siófoki képviselő-testület
Kezébe vette az irányítást Siófok Város Képviselő-testülete november 13-i rendkívüli ülésén.
Az alakuló ülés még szabálytalanságok sorozatával telt el, mikor előbb a jegyzői feladatokkal megbízott hivatalnok, majd maga a polgármester nem követte a magyar önkormányzati törvény előírásait - írja mindezt a somogyma.hu.
A portál szerint így nem kerülhetett sor arra, hogy a testület által, minősített többséggel elfogadott képviselői-testületi SZMSZ hatályba lépjen, illetve egy szabályosan napirendre vett határozati javaslat el sem jutott a szavazásig, mivel azt a városvezető megakadályozta. Az ülésen, dr. Lengyel Róbert felolvasta a Somogyi Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételét, amely mindezt helyre tette, megerősítve azt, hogy a képviselő-testület SZMSZ-ét illetően jogszabályt sértett a megbízott jegyző, illetve kiemelve azt, hogy a polgármester szabálytalanul fosztotta meg egy határozat meghozatalától a városatyákat.
Helyreállt a rend, hiszen nem csak az első ülésen elfogadott SZMSZ-módosítást került be a most elfogadott dokumentumba, hanem az az újabb három módosítás is, amit hétfőn nyújtott be a siófoki Fidesz-KDNP képviselőcsoportja. Ezzel mind egybeszerkesztve, összeolvasva került kihirdetésre immár a beterjesztő igényeinek megfelelő képviselő-testületi SZMSZ. Szamosi Lóránt frakcióvezető kiemelte, hogy itt nem a polgármesteri jogok korlátozásáról van szó, hanem arról, hogy azok jogok a most visszakerültek a testülethez, amelyek korábban ideiglenesen a városvezetőhöz lettek delegálva.
Elfogadta azt a határozati javaslatot is a siófoki képviselő-testület, amelynek szavazásra bocsátását az első alkalommal megakadályozta dr. Lengyel Róbert. Itt átmeneti intézkedésekről van szó, amelyek a takarékosság, az ellenőrzött hivatali működés, és a szoros képviselő-testületi felügyelet jegyében születtek. Megalakult a siófoki Fidesz-KDNP frakciója is, melynek a vezetője Szamosi Lóránt lett.
Ezt követően már nem volt akadálya annak, hogy alpolgármestereket, illetve bizottsági belső és külső tagokat és elnököket válasszon a siófoki testület. Potocskáné Kőrösi Anita lett a külsős alpolgármester, Hamvas Péter pedig a képviselő-testületi tag alpolgármester. A külső bizottsági tagok esetében is érvényesült a kormánypárti többség. Megválasztásra került a fejlesztési és beruházási tanácsnok Szamosi Lóránt személyében.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a képviselő-testület 12:0 arányban szavazta meg a fenti rendeletmódosításokat, és határozatokat, tehát a város polgármesterének egyetértésével is találkoztak a Fidesz-KDNP előterjesztései. A többi napirendi pont simán átment, majd a testületi tagok zárt ülésen döntöttek a városnapi kitüntetésekről. Siófokot működőképessé a kormánypárti többség tette, a rémképek terjesztőinek ismét csalódnia kellett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
