Hírek
2012. Október 02. 15:49, kedd |
Helyi
Forrás: Forrás: mti
Múzeumi verseny magyar és szlovák iskolásoknak

Határokat átívelő múzeumpedagógiai program indult a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a szlovákiai Nagyszombati Egyetem együttműködésében Határtalan antikvitás elnevezéssel.
A közös vállalkozás egyik pillére A diadalív árnyéka című levelező pályázat, amelyet 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára írtak ki a 2012-13-as tanévben. A pályázat magyarországi régiója Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti, az érdeklődők október 5-ig jelentkezhetnek.
A csapatok a vetélkedő során feladatlapok kitöltésével vesznek részt a játékban, az utolsó feladat egy ókori diadalív-makett elkészítése lesz. A kitalált kerettörténet az interneten is követhető lesz. Az első három helyezést elért csapatot a Szépművészeti Múzeum látja vendégül.
A program célja, hogy az antik hagyomány és közös kulturális értékek megismerése révén elősegítsék a magyar és szlovák oktatási intézmények és múzeumok közötti együttműködést - mondta Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelten fontos célnak nevezte azt is, hogy a felnövekvő generációk a határ mindkét oldalán megismerjék a két terület közös történelmének gyökereit, valamint egymás eredményeit ezzel kapcsolatban.
A saját történelmünk megismerése felé tett fontos lépés közelebb hozni a magyar és a szlovák gyerekekhez az ókort, mint a civilizáció egyik pillérét - fogalmazott Jana Tomková, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója. Mint mondta, érdemes megtanítani a gyerekeket arra, hogy a történelmet, a kultúrát és a művészetet egységes egészként fogadják be.
Videókonferencián kapcsolódott be a tájékoztatóba Klara Kuzmová, a Nagyszombati Egyetem projektmenedzsere, aki beszámolt arról, hogy eddig 36 szlovák iskola jelezte érdeklődését a programban való részvételre.
A Határtalan antikvitás programsorozat osztályfoglalkozások és családi hétvégék keretén belül is megszólítja a fiatalokat, a tanárok és múzeumpedagógusok részére pedig egész napos felkészítő workshopot tartanak. A program zárásaként 2013 júliusában ókori témájú nyári tábort rendeznek 60 magyar és szlovák diák részvételével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.