Hírek
2017. Június 06. 07:42, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Koller József
Nagyarányú győzelemmel vívta ki a bronzot a Vitéz-sereg
Harmincpontos különbséggel győzött az Esztergomi Vitézek csapata az idei bajnoki döntő bronzmérkőzésén vasárnap a Battai Bulldogok ellen. Ezzel bronzérmes lett idén a Vitéz-sereg.
A mérkőzésre való felkészülés során kiderült, hogy Sölösi Dáriusz a hét közben megsérült és nem tud játszani Zwelakhe pedig a Kecskemét ellen kapott kiállítása miatt eltiltását tölti. Remek idő kitűnő pálya várta a csapatokat. Batta nagy erőket vonultatott fel – mindenáron revansot szeretett volna az Esztergom ellen elszenvedett elmúlt két, nagyarányú vereség miatt. Erősebben is kezdték a játékot és már az ötödik percben előnyhöz jutottak egy 40 méteres szabadrúgásuk értékesítésével. Nem sokáig tartott az előnyük, mert a 9. perc Vitézi célt hozott Suiogán Timár remek egyéni akcióját követően. Erősített a Batta és valamivel a félidő vége előtt célt tudtak szerezni és átvették a vezetést a Bulldogok játékosai.
A második játékrész azonnal esztergomi rohamokkal indult és a cseréknek köszönhetően felgyorsult a játék. A nehézkes Battai játékosok ezt a tempot már nem igen bírták a fiatal, gyors, esztergomi csapat így szinte tetszés szerint érte el céljait. Erőlködött a Batta, de erejükből csak szépítésre futotta. A látottak alapján teljesen megérdemelt Vitézi siker született.
Ezzel az Esztergomi Vitézek csapata megszerezte az idei bajnoki szezonban a bronzérmet.

Magyar Bajnokság a bronzéremért:
Esztergomi Vitézek RAFC - Batta: 53-23 (10-13)
Kecskemét Széktói stadion 600 néző.
Vezette: Pedró José Perez Gomez (spanyol)
Vitézek: Nagy Roland, Varga Béla, Jan Robota, Ágotai Ákos, Jámbor Attila, Gyurcsik Mózes, Rácz Regő, Koller Zoltán, Mándoki Marcell, Suiogán Timár, Raul Zaiba, Sovány Erik, Kiss István, Remsik József, Kiss Kornél.
Csere: Suiogán Kátoly, Stigmajer Márk, Szakály Ádám, Lábos Patrik, Iftode Andre, Hidasi Dániel, Németh Gábor, Hajdu Ádám
Edzők: Sölösi László, Zwelakhe Sodladla.
Célok: Suiogán T 15, Kiss K 13, Sovány E 10, Gyurcsik M 5, Stigmajer M 5, Suiogan K 3, Iftode 2.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
