Városlista
2026. május 18, hétfő - Erik, Alexandra

Hírek

2013. Szeptember 19. 12:13, csütörtök | Helyi
Forrás: lvp/Koller József

Visszavágott Kecskemét a Vitézeknek

Visszavágott Kecskemét a Vitézeknek

Visszavágtak a kecskemétiek az Esztergomi Vitézek rögbiseinek a júniusi bajnoki elődöntőben szenvedett parázshangulatú vereségért, a Kecskeméti ARC játékosai ugyanis szombaton 12-7-re legyőzték az ezüstérmes alakulatot.

Szakadó esőben és hűvös szélben léptek pályára az esztergomi és kecskeméti rögbisek egymás ellen az Extraliga legutóbbi fordulójában a hétvégén Kecskeméten. A mérkőzés első tíz perce a hazaiak fölényével telt el, majd az ébredező Vitézek átvették a játék irányítását és a 28. percben a szemfüles Zaiba a célterületre juttatta a labdát. A jutalomrúgást pedig Collet értékesítette. A 30. percben aztán Priskin játékvezető kiállította Vitéz-célt szerző Zaibát, hogy miért, nem tudni. Az emberelőnyt pedig a kecskemétiek kihasználva célt értek el, de a jutalomrúgást kihagyták, így a félidő 5-7-re a Vitézek vezetésével zárult.

A második játékrészben a hazaiak kezdeményeztek többet, meddő mezőnybeli fölényüket csak a hatvanadik percben tudták célra váltani egy nyílt tolongás akciót követően. A 74. percben a játékvezető újabb meglepetés kiállítást ítélet, és ezúttal az esztergomi csapatkapitány, Kollert hagyhatta el a pályát. A mérkőzés további részében az eredmény már nem változott, így a vendéglátók egy cél különbséggel otthon tudták tartani a győzelemért járó pontokat.

Szombaton a 30 éves Vitézek hazai pályán a Zágráb csapatát fogadják az RRC, Közép-Európai Regionális Rögbi Bajnokságban, majd Lecsó Fesztivállal ünnepelnek.

Kecskeméti ARC-Esztergomi Vitézek RAFC: 12-7 (5-7)

Kecskemét,Széktói Stadion 100 néző Vezette: Priskin

Vitézek: Heckel, Csákvári, Huszár, Jámbor, Koller(c), Ciprian, Berbesi, Mészáros, Collet, Iván, Zaiba, Bogdan, Remsik, Volentér, André; Csere: Suiogan, Siroki, Bádi, Böhm, Soós, Sikula.
Edző: Sölösi László

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.